A pokol tüze

 TW: homofóbia, halál

A csapos még sohasem látta a kis emberkét, aki aznap esete bejött a sarki talponállóba. A többiek mind a szokásos alkoholisták voltak, hosszú évek óta itt rongálták a májukat olyan alkohollal, amit egy sarokkal odébb negyedáron is megvehettek volna.

Így legalább neki is volt munkája és hát ki ő, hogy elitéljen bárkit is? Pistát, aki már megint az asztalra borulva hortyogott a sarokban? Egy Unikum és egy sör már ki is ütötte, de mindig csak szigorúan meló után ivott. Néha motyogott valamit a szar MÁV-ról, ahol a váltókat állította, de alapvetően csendes részeg volt.

Nem úgy, mint az a kettő behemót, akik mindig a tévé előtt táboroztak le és hangoskodva rázták az öklüket, ha nem a sportcsatornára volt állítva a műsor. Állítólag sportfogadásból éltek, de a csapos úgy látta elég szarul csinálták.

A kis emberke nem igazán illett a panelprolik közé a régimódi ballonkabátjával és lovaglócsizmájával. Nagy szuszogva felkászálódott a rozoga bárszékek egyikére és csapolt sört kért. Annyira kerek volt a feje, mint egy rajfilm szereplőnek és tökéletesen kopasz. A tévé villódzó fénye megcsillant a bőrén.

Amikor a csapos elfordult, hogy kitöltse a sört a kosóba, a szeme sarkából úgy látta, hogy a feje teljesen piros. Mintha még világítana is kissé. Sok hülyeséget látott eddigi életében, úgyhogy ennek se tulajdonított nagy jelentőséget, inkább lehúzott egy kupicával a dugi vodkából. A jobbikból. Aztán még egyet.

A behemótok a tévén épp valami Bajnokok Ligája meccset vártak és egyre nagyobb hangerővel szidtak mindent és mindenkit. Semmi szokatlan nem volt a bazmegelésükben, a csapos néha úgy érezte már szóról szóra fel tudná mondani ugyanazt.

-          Már megint azt a buzi propagáltját tolják! – Üvöltötte épp az egyik, amikor meglátta, hogy az egyik csapatkapitány trikójára szivárványos szalag van tűzve.

-          Propaganda. – Mondta eltúlzott pontossággal a kis, kerekfejű ember.

-          Az ilyeneket ki kellene mind irtani, hogy a pokol tüzén égjenek! – Üvöltötte a behemót a tévé előtt.

-          Most tényleg kíváncsivá tett. Ön hisz még a pokolban? – kérdezte a kis ember.

A behemót hirtelen hátra fordult. Meredten nézte a bárszéken ülőt, majd gyors egymásutánban pislogott egy csomót.

-          Te meg ki a fasz vagy?

-          Még nem ajánlottam fel a tegeződést, Ön viszont még nem válaszolt a kérdésemre. Valóban hisz Ön a pokolban?

A behemót a társára nézett, majd fejét vakarva a csaposra.

-          És te kinek képzeled itt magad, hogy azbesztálva kérdezősködsz? Meg akarsz ismerkedni a bökőmmel vagy mi?

-          Affektálva.

-          Na ide figyelj te mitugász! – Azzal a behemót kirántotta a pillangókését, de mielőtt a kis embert egyáltalán megközelíthette volna, amaz csettintett egyet.

Egyetlen vérfagyasztó sikoly hallatszott és a fickót elnyelte egy hatalmas lángcsóva. A forróság a talponálló minden szegletét elárasztotta, de a tűz nem terjedt tovább. A szörnyű, kénes szagtól és az égő hús látványától többen öklendezni kezdtek.

A kis emberke visszafordult a csapos felé, még mindig egykedvűen a bárszéken ülve. Az most vette csak észre, hogy időközben az emberi fej helyén egy vörös maszk vigyorgott, fekete szarvakkal meg mindennel.

-          És Ön hisz a pokolban? – kérdezte a csapost, aki rémületében csak bólogatni tudott.

-          Az jó. Rendes embernek látszik maga, majd találunk valami jó kis elfoglaltságot odalent.

-          Maga lenne az ördög? – kérdezte a csapos hebegve.

-          Az ördög maga. – Vigyorgott a kis ember, akinek vonásai visszarendeződtek. – Mármint én csak egy kisördög vagyok, nem a nagyfőnök.

Nagyot sóhajtva kortyolt egyet a söréből.

-          Ez is megmelegedett közbe. – mormogta. – Tudja, száz évente egy szökőnapon van kimenőm és azt is azzal kell töltenem, hogy az emberek hitét megerősítsem a pokolban. Minél kevesebben hisznek benne, annál kevesebb finanszírozást kapunk a tüzelőre odafentről. Volt, hogy rendesen égett, most csak pislákol. Vegyük úgy, hogy kortes körúton vagyok.

Elgondolkodva kotorászni kezdett a zsebében, majd egy kisebb bőrzsákot tett az asztalra. Mintha fémpénzek csilingeltek volna benne.

-          Várjon, csak várjon. Másik évszázad.

Azzal elővett egy köteg Eurót és a pultra tette azt is.

-          A felmerülő költségekre.

Lekászálódott a székről, újra csettintett és a behemót lángoló teste helyén már csak egy kis kupac hamu maradt. Mire a csapos felnézett, a kis ember már ott sem volt.

Az ajtó csapódására a sarokban Pista is felemelte a fejét az asztalról.  

-          Mi ez a pokoli szag?